Kell nekünk menstruációs szabadnap?

Úgy nőttünk fel, hogy a reklámok is, és a környezetünk is azt tanította meg nekünk, hogy ez semmiség és szó nélkül át kell vészelnünk “azokat a napokat”. A betét és a tampon nem szivárog, a görcsoldó marékkal szedhető, szóval nem lehetsz olyan hulladék, hogy képtelen légy mosolyogva prezentálni, gyereket emelgetni vagy boxedzésre menni. Vagy mégis?
Szóval járjon-e nekünk emiatt egy-két nap szabadság?

Ez egy olyan téma, amiről havonta minimum egyszer chatelünk – amikor valamelyikünk felveti, hogy mindjárt meghal a fájdalomtól, vagy hogy majdnem összevérzett valamit egy váratlanul hamarabb érkező menstruáció miatt. Általában ilyenkor az utolsó dolog, amit csinálni akarunk, az az irodában tartózkodás. Most összeültünk átbeszélni minden gondolatunkat arról, hogy mit lehetne tenni akkor, amikor a munka és a menstruáció összeegyeztethetetlen.

Luca:

Ti mit gondoltok erről? Én minden hónapban kiakadok, hogy minimum 2 napig beteg vagyok és szarul vagyok, de alap, hogy ugyanúgy be kell menni dolgozni.

Ami:

A testem nekem is követelné, de közben tudom, hogy a társadalom nem érett eléggé ehhez, pedig indokolt lenne egy ilyen opció, hogy aki akarja annak szabadnap, vagy minimum home office. De közben meg nem akarom, hogy a kollégáim bármit gondoljanak, vagy mondjanak abban az esetben, ha nekem járna ez a szabi.

Luca:

Igen, a home office jó lenne.

Ami:

De ez szörnyen bonyolult és vissza is lehet élni vele.

Vagy nyilvánosan vezetné a pénzügy a ciklusunkat?? És ha akarod akkor bekamuzhatod, hogy menstruálsz olyankor is, miközben csak rettenetesen másnapos vagy?

Dóri:

Mint amikor nem akartunk tesizni! Csak figyelni kellett, hogy hányszor lőttük el ezt az indokot egy hónapban.

Luca:

De úgy szeretném néha azt mondani, hogy: Menstruálok. Szarul vagyok. Nem megyek be. Csá.

De sajnos ezzel amúgy ugyanaz van, mint olyan sok mással, mint például a mentális egészség kérdésének kezelése a munkahelyen, hogy a tabukat és kényelmetlen dolgokat nem vagyunk hajlandóak kezelni, tehát  hazudni mindig okébb lesz és azt mondani, hogy szarul vagyok. Szomatizálni meg betegnek lenni mert pihenésre van szükséged, és ezért elmenni a háziorvoshoz és (Luca köhögést imitál) Nagyon rosszul vagyok…

Meg így azt kamuzni az irodában, hogy nagyon rossz gyomorral keltem ma reggel, miközben meghalsz a menstruációs fájdalomtól.

Ami:

Vagy tényleg simán csak hazudni, hogy bankban vagyok, vagy ügyet intézek és aztán már inkább home office a délutánra. 

Luca:

Hazudni mindig okébb, de rendesen megmondani, hogy mi van az meg nem?

Teljesen ebbe illeszkedik ez az egész menstruációs szabadság kérdés is.

 

Ami:

De ha meg az történik, hogy valaki nem jött be mert megjött neki és nagyon szarul van…akkor 10-ből 9 ember fog elkezdeni puffogni, hogy NA JÓ akkor legközelebb majd én is csak úgy otthon maradok.

Dóri:

De pont ez a baj, hogy az emberekkel így állnak egymáshoz: “Ja nem jött be valaki? Akkor biztos lóg. Bárcsak én is lóghatnék, de nekem rossz, neki meg jó.” 

Mert úgy csinálunk, mintha ez egy adottság lenne, hogy dolgozni kell, mert ez a normális, hogy mindennap dolgozol minimum 9-től 6-ig, és van törvényileg szabályozva X nap szabid, ez egy adottság, ez a rendszer, fogadd el és rendeld magad alá az irodai életnek. Ami természetesen jogos, vállalod a munkaszerződésedben, csak gyakran embertelen és rugalmatlan is egyben. Az emberek pedig ezeknek a kereteknek a kényelmetlenségétől a legrosszabb irigy módon tudnak egymáshoz állni, ha valaki másnak van egy nap plusz szabija, akkor az nekem biztos rosszabb. Ez az egész hozzáállás a munkához nem a konkrét eredményeket, munkavégzést helyezi előtérbe, hanem mindössze annyit, hogy “bejöttél-e a suliba”, megjelentél-e.

Luca:

És onnantól, hogy olyan munkahelyen dolgozol ahol opció az, hogy home officeban vagy, és azt mondod, hogy fél napot dolgozol, de legyünk reálisak, ugyanannyit megcsinálsz mintha bent ülnél 8 órát az irodában egy átlagos napon, akkor már ez nem lesz probléma, nem lesz kérdés, hogy ha szarul vagy akkor otthon vagy. És Dániában például ez így működik: Beírsz a közös csetbe, hogy ma nem megyek be, ennyit mondasz. És vagy azt írod, hogy ma nem megyek be, de tudok otthonról dolgozni, vagy azt, hogy nem megyek és nem is tudok dolgozni. És ez egy ilyen tök oké dolog, de nálunk ez gyakorlatilag elképzelhetetlen.

Ami:

Igazából csak a reális ítélőképességed meg bátorság kell hozzá, mert nem hiszem, hogy mindenhol az a szankció rögtön, hogy akkor kirúgunk.

Hanem az van akkor, hogy beírják szabinak, ami meg érthető mert ez egy ilyen tartományba esik. Nem mentél be, ennyit tudni, az szabadnap.

Luca:

De ez egy faszság szerintem.

Ami:

Lehet, de szerintem amúgy lehetne egy ilyen kifejezetten szürke zóna, nem is betegszabi, nem is az éves neked járó szabadnapokból vesz el, hanem olyan privát okokból kivehető alkalmak, amikor tök mindegy, hogy szakítottál és 3 napig bőgni akarsz és képtelen volnál dolgozni. Mert jelenleg ilyen lelkiállapotban is be kell menned. Vagy hazudsz és betegre íratod magad.

De most bemész és úgy csinálsz, mintha minden rendben lenne, közben egyetlen ép gondolatod nincs a munkád körül. És ilyenre nem tudsz kivenni szabadságot.

Luca:

De ezt mondom, ez az egésznek az alapja, hogy hazudj, hogy sokszor azt szeretik a magyar munkáltatók, ha hazudsz. Neki teljesen jó, hogy bejöttél, és egész nap bőgsz a géped előtt, vagy kijársz bőgni a vécébe és amúgy semmit nem csinálsz, mert arra azért általában nem annyira figyelnek oda, hogy mit csinálsz. De így ott voltál, úgyhogy jó lesz.

Dóri:

De közben meg ezek ugye ilyen operatív dolgok, amik mögött az elvi döntéseket kell látni és meghozni. Az-e a cél, hogy elmenjünk olyan irányba, hogy lehessen nyitottan beszélni akár menstruációról, akár mentális egészségről? Ugye ha lehet nyitottan beszélni arról, hogy mental health day, vagy personal care day mert mondjuk menstruálok, akkor onnantól kezdve nem kell private napokat fenntartani egy harmadikféle szabinak, vagy negyedikféle homeofficenak. De ez csak akkor működik, ha lehet akkora bizalmad a munkatársaidban és munkáltatódban, hogy nyitott vagy velük ezzel kapcsolatban. És még akkor is felmerül, hogy mennyire szeretnénk, ha a munkahelyünk vezetné, hogy épp hogy alakul a ciklusunk…

De a kérdés szerintem az, hogy akkor honnan kellene elkezdeni lebontani ezt a tabut? Mert most van egy adott helyzet, amiben mindenkinek minimum egy kollégája van, aki azt gondolja, vagy be is szól, hogy hisztis picsa voltál ma az irodában, ha megtudja, hogy menstruálsz. Szóval elkezdeni beszélni róla és rögtön beleállni bátor dolog, mert a munkahelyi előremeneteled, megítélésed kezdhetik ki, ha csak néhány szűklátókörű kolléga vesz körül.

Ami:

Na igen erre mondtam az elején, hogy a társadalom tuti még nem tart ott, hogy ezt kezelje és nagyon nem szeretném ezt a kollégáim elé tárni. Pedig valószínűleg én még jó helyzetben vagyok és ez rátok is igaz, hogy nem a legparasztabb, elmaradott gondolkodású férfiak vannak a munkahelyen körülöttünk. De így sem tudom elképzelni, hogy szerencsés helyzet lenne, hogy ők bármit gondolhassanak arról, hogy én menstruálok és ezért hazamegyek vagy be sem megyek. Hogy ez vajon egy zökkenőmentesen vehető információ volna-e.

Dóri:

Egyébként szerintem a többi nőnek sem feltétlenül az. Rengeteg nőben ott van az internalizált szexizmus, ami azt válthatja ki belőlük, hogy “Hát én is ledolgoztam nőként eddig minden napot, amikor menstruáltam. Azért az annyira nem para.”

És így általánosan nem tudják az emberek ezt kezelni, hogy ha te úgy érzed hogy ma nem dolgoznál, de általában végzed a munkád rendesen és nem élsz vissza a lehetőségekkel, akkor ma inkább ne dolgozz, mert az senkinek nem hasznos.

 

 

 

Luca:

De igazából meg közben ahogy most végiggondoltam tényleg azt érzem, hogy dedikált menstruációs szabadságra semmi szükség, hanem arra a hozzáállásra van szükség, hogy azt mondhasd, hogy bocsánat, de nem tudok bemenni és kész. És ez ne legyen egy ilyen nagy dolog, legyen bizalom és ne kelljen hazudni. Ne is kelljen feltétlenül megmondani a teljes igazságot, mert a munkahelyedről van szó, ahol a magánéletedhez alapvetően semmi közük, csak ez így nincsen soha kimondva hanem ilyen furcsa, ebből lesz ez a kamu. Közben meg ezer helyen le van írva, hogy hány millió munkaóra veszik el egy évben depresszió miatt, meg amiatt is mert valaki alkoholista és nem tud bemenni másnap mert annyira bebaszott. Biztos vagyok benne hogy ez a menstruációra ugyanúgy igaz. Mert tudjuk, hogy vannak olyan nők akik annyira szarul vannak, hogy fizikailag nem tudnak bemenni, ezért legrosszabb esetben kiiratják magukat háziorvossal. Hogy betegek és kész. De nem tudják azt mondani hogy fájdalmas a menstruációm minden hónapban, ezért mindig lesz két nap amikor nem tudok bemenni dolgozni.

Dóri:

Igen, és azért is csak így lehet hozzáállni szerintem, mert a szabadságolásokhoz kapcsolódó operatív kérdések mellett az is nagyon fontos, hogy megnyitod-e azt a vitát, hogy a menstruáló nő kevesebbre képes, nem tud megcsinálni dolgokat.

Luca:

Igen, az a baj, hogy ugye primitív emberekkel nagyon nehéz vitatkozni. Itt is ugyanaz van, hogy ha elmondanád, hogy most azért nem szeretnék bemenni, mert épp nagyon szorongok és nekem van ilyen problémám és néha rám tör és nem tudok dolgozni… Akkor úgy rögtön rádsütnék, hogy te dilis vagy. Nem vagy jó munkaerő. Miközben csak annyi lenne a különbség hogy elmondtad az igazságot, mert vagy annyira tudatos ember, hogy tisztában légy azzal, hogy mi van veled. 

Persze az a baj, hogy tekintélyelvű szexista zárt társadalmakban ezen dolgok egyike sem fog átmenni, mert ez a valóság közben. Ha kifejezné egy munkaadó, hogy aki megszenvedi a menstruációját az nyugodtan szóljon, és olyankor tud otthonról dolgozni, akkor lennének emberek akiket nem érint, de ezen hőbörögnének. Ahogy a Google-nél is vannak férfiak akik azon hőbörögnek, hogy minek ez a diversity, és különben meg a nők azért nem engineerek mert más az agyuk…

Ami:

Azt is lehetne, hogy egyszerűen vannak fenntartva olyan szabadnap tipusok, amikhez a pénzügyön van egy besorolási rendszer. Mindenkinek szíve joga, hogy kivesz-e a rendes fizetett szabin kívül mental health vagy menstruáció vagy családi okokból ilyen extrát. Vagy nem. Mert itt a konkrét supervisorodnak sincs semmi köze az okokhoz, csak a pénzügynek kéne tudnia.

Dóri:

Hát igen csak aztán amikor bemész dolgozni, az emberek nem ennek megfelelően működnek, pont ilyen esetekben néha kedvességből, néha kíváncsiságból, de néha kevésbé jóindulatú okból, nem szokták tiszteletben tartani a magánéleted. Ha valakit nem találnak az asztalánál, akkor kérdeznek, ez általános beszédtéma az irodában, hogy ki miért nincs itt, ha beteg, akkor mi a baja, és amikor visszajön, megvitatják, hogy milyen típusú betegsége volt. Tudod, a fosóshányós… 

Ami:

De tényleg miért okésabb azt mondani hogy félóránként szétfostam a budit, miért okésabb akár bekamuzni hogy “jajj a fosóshányós vírust elkaptam”.

Luca:

Érdekes, azzal senki se akar vitatkozni, hogy az ilyen fosóshányós jellegű orvosi kondiciónkat okés-e tabuk nélkül kibeszélni.