Élet

Csokker albiból felnőttlakás

Comments (2)
  1. Yen szerint:

    Ez pont aktuális post és nagyon tudok vele azonosulni – amióta egyedül átköltöztem egy garzonba, azóta érzem azt, hogy na, ez most már felnőtt élet (pedig előtte is dolgoztam ám). Meg bár sokszor elnézően mosolyogtam a KonMari könyvön, azért érzem én is, hogy az egészséges minimalizmus nagyon kifizetődő a lakásban és sokkal élhetőbb a környezet amióta vagy kihajigáltam a porfogó lomjaimat (vagy nagyon szép dobozokban tartom őket).

    Nekem amúgy a felnőtt lakás része még a könyvespolcom, amin háromnál több könyvet tarthatok, ez pl tök új dolog, eddig ha új könyvet szereztem, mindig vittem is haza anyámékhoz. Ez nálam amúgy tökéletesen visszaadja, hogy hol érzem otthon magam – ahol a könyveim is vannak. Illetve a címek és az elrendezés sokat elárul az ott lakóról.

    Illetve ami még nálam ilyen, az a különböző minőségi italok a hűtőben és a hozzájuk tartozó poharak! A kis konyakospohár, a likősöspoharak és társai, és amikor átjön valaki meg tudom kínálni mindenfélével és nem az ajándék coca colás pohárból isszuk az amarettot. Ez amúgy folyománya annak, hogy már nem kell attól félni a hogy a lakótársam vagy az akármilyen haverjai rájárnak a bulika közben és eltörik véletlenül a kristály lagerespoharam (first world problems, I know).

    1. Amália Nagyillés szerint:

      Huuu tényleg, lehet italokat tartani otthon és sokáig meg is maradnak, na meg a passzoló poharak, milyen fontos 🙂
      Érdekes, amit a könyvekről írsz, nekem sose jutott eszembe máshol elhelyezni őket, de persze volt olyan, hogy már nem fértek és akkor tornyokban álltak, de akkor is jobban szerettem, ha körülöttem vannak

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *