Ne alázd meg az ocelotot! – Állatminta 101

Januári vendégszerzőnk Kiss Imola egy hiánypótló írással most rendet tesz a fejekben:

Szeretsz random információmorzsákkal bombázni másokat és/vagy kiállnál a vadon élő macskák személyiségi jogaiért? Akárhogy is, senkinek sem árt egy gyorstalpaló arról, hogy hogyan lehet megkülönböztetni a leopárd mintáját az ocelotétól. Vagy a tigrisétől, mert egyesek még ezt is képesek összekeverni! És azért sem, mert az állatminta soha, de soha nem fog kimenni a divatból – amikor már mindenki szkafanderben fog ugrándozni a bolygón, abból is lesz leopárdmintás. Én szóltam!

 

Amikor nemrég a több millió subscriberrel büszkélkedő vlogger, Estée Lalonde is lepárducmintázott valamit, ami nem az, majd a különböző, trendpotentát online áruházakban sorra jöttek szembe a hibásan jellemzett blúzok és bundák, kicsit felidegesítettem magam. Aláírom, hogy nem rajonghatott mindenki kisiskolásként az Elza és kölykei hatására a különböző nagymacskákért (ami ötödikben egy kisdolgozatban csúcsosodott ki, amihez rengeteget kellett ám a könyvtárban cédulázni!), és azt is, hogy ez legalább akkora kihívás, mint a bézst megkülönböztetni a púderszíntől.

 

De ha már ezek a szerencsétlen állatok a kihalás szélén állnak, miközben még olyan idióták is hobbivadásznak rájuk, mint Dolan Trump ivadékai – ezek után szerintem kijár nekik annyi, hogy ne keverjük őket össze egymással. Persze az is nehezíti a dolgot, hogy az eredeti mintákat digitálisan össze-vissza bindzsizik, de azért próbálkozzunk meg az alapokkal.

 

Tehát! Az afrikai leopárd mintája mindennek az alfája és omegája, hiszen a legtöbb macskamintát ennek szokták hazudni. Kisebb-nagyobb, szabálytalan fekete pöttyök, illetve nagyobb részben olyan pacnik alkotják, ahol két-három-négy fekete pötty vesz körbe (akár teljesen bezárva, akár nem) egy, a sárgásbarna alapszőrnél kicsit sötétebb foltot.

Ezek az absztrakt virágokra emlékeztető foltok (hivatalosan: rozetták) nagyjából azonos méretűek az állat egész törzsén. Egyébként a fekete (valójában sötétbarna) párducnak is ugyanúgy megvannak a foltjai, csak nem minden fényben látszanak. Bundán (nyilván műszőrme) elég menő lenne, de még sosem láttam ilyet. Szegények egyébként teljesen antiszociálisak, mert minden anyaleopárd korán elűzi maga mellől a fekete kölyköt. :’-(

 

Kúl kuzinjuk a ködfoltos párduc, szürkésbarna alapszínnel és középről a szélük felé fakuló, amorf pacákkal. Nekem ő a kedvencem, nem értem, miért nem használják ezt a mintát. A hópárduc pedig valójában távolabbi rokon, a mintázata ritkásabb és kevésbé szabályos, mint az afrikai példányoké, és a foltok belseje ugyanolyan árnyalatú, mint az alapszínük.

A jaguár járt a legrosszabbul, mert őt a legkönnyebb összekeverni a leopárddal, cserébe soha nem láttam még sehol azt, hogy jaguármintás. A legfőbb különbség az, hogy az egyébként is vaskosabb jaguárnak a foltjai is jóval nagyobbak, két-háromszor akkorák, mint a leopárdé, és az ő rozettáik közepén általában díszeleg egy vagy több apró fekete pötty. A gerincük mentén sokszor teljesen összefolynak a fekete foltok, illetve a mellkasukon, hasukon és lábuk belső felén is. Belőlük is létezik fekete. Amúgy elég genya állat, mert egy harapással szét tud roppantani egy nagyobb koponyát is. :S

A gepárdot arról lehet megismerni, hogy sok apró, telt, viszonylag szabályos pöttye van. Ők a csapat szupermodelljei/Usainjai, sokkal vékonyabbak, hosszú a lábuk és a kölyköknek eleinte szupervicces tüsihaja van, de mondjuk ez a tény ruhavásárláskor viszonylag ritkán hasznos.

A szervál a gepárdhoz hasonlóan nyúlánk, de a pöttyei kevésbé szépen rajzoltak, a nyakán és hátán hosszúkás foltokká folynak össze. Hatalmas radarfülei cuki fekete-fehér csíkosak, és a feje komikusan kicsi az összes többi testrészéhez képest.

A tigrisen csíkok és lángnyelvszerű foltok váltakoznak. Aki ezt nem tudja megkülönböztetni bármilyen pöttytől, az tényleg a reménytelen kategória nyertese. Léteznek fehér példányok is, így itt is rejtőzik egy buktató: a figyelmetlenebbek összetéveszthetik a zebracsíkokkal!

Időnként fel szokott bukkanni az ocelotminta is (persze ez se mindig helyesen). A rozettái az oldalán és a nyakán hosszú hurkákká, a nyakán és a fején csíkokká folynak össze. Jóval kisebb, mint a leopárd, cserébe megkapta a párducmacska elnevezést, és neki a legjobb a szemkontúrja is.

Régebben nagy divat volt a hiúzbunda, nálunk a családban mondjuk csak büdös nutria volt, meg bárány. Ha vágnám a ’80-as évek filmjeit, biztos tudnék belőlük mondani egy ikonikus női szereplőt, aki hiúzban parádézott. Manapság inkább ilyen Americana/aranyásó/Davy Crockett ihletésű divatbemutatókon szokott felbukkanni, de aztán általában ennyivel ki is fullad. Mindenesetre a bundájukat szürkés-vöröses-barnás alapon elszórt pöttyök és amorf foltok tarkítják, a fülbojtjuk és a szakálluk sokkal menőbb.

És aztán vannak még olyan kevésbé ismert, kisebb testű macskafélék, amiket nyugodtan felfedezhetne magának a divatszakma, például a márványfoltos macska, a csíkos pampamacska (ami azért a hátán pöttyös is!), a margay vagy a kodkod, de hát David Attenboroughnak is hagyni kell valamit, gondolom.

Szerző: Kiss Imola