Olvasásterápia

Sokat jelentenek nekem a könyvek, mindig segítenek abban, hogy jobban érezzem magam és hogy érdekesebb dolgok töltsék ki a fejem, mégse olvasok eleget. Ezzel biztosan nem csak én vagyok így.

Akárhányszor belegondolok, hogy az olvasásra is használható időmben sokszor a Facebook feedemet görgetem (ami mint tudjuk a leglehúzóbb közösségi oldal, akkor már az instát nézni is értelmesebb), szomorú leszek és dühös magamra, ez azonban nem túl produktív, ezért inkább azzal kísérletezem, hogy amikor jön ez az inger, inkább olvasok. Egyelőre jól működik, az a lényeg, hogy el kell engedni azt az elvárást, hogy sokat kell egyszerre, az is több, mint a semmi, ha néhány oldalt olvas az ember a kismetrón.

Tavaly viszont volt egy hosszabb időszak, amikor Erasmuson voltam egy olasz városban, és a lakásban nem volt internet, ezért sokkal több szabadidőmet tudtam könyvekkel tölteni, ami csodálatos volt és azóta is hatással van rám az élmény, eszembe jutnak a történetek. Trento könyvtára gyönyörű volt, imádtam odajárni és nagyon jó angol nyelvű választék volt, ez is hozzáadott az egészhez.

Olyan könyvekről mesélek most, amelyeknek egy része sznob olvasóknak nagy valószínűséggel alapmű, és cikinek találnák, hogy csak tavaly olvastam el őket, de ezzel most nem szeretnék foglalkozni, ajánlani akarok és nosztalgiázni egy kicsit erről az időszakról.

Jeffrey Eugenides: The Marriage Plot

Tőle majdnem mindent olvastam korábban, komplex, de szórakoztató – én általában ezt várom egy könyvtől. Ebben volt sok dolog, ami érdekel: szerelem, kapcsolatok, amerikai Ivy League egyetemek, mentális betegségek, családi dolgok, Jane Austen, stb.. Szerintem nagyon jól megragadja, hogy milyen indokolatlanul kétségbeesett és görcsösen nem megfelelő személyekbe kapaszkodó tud lenni az ember a kora húszas éveiben. Jeffrey Eugenides Nick Hornby-hoz hasonlóan egy olyan modern férfi író, aki kiválóan tud összetett nőket ábrázolni.

Amy Poehler: Yes Please

Tipikus inspiráló sikeres nő megírja a sztoriját, de hát mit tehetnénk, szeretem az ilyet. Mivel Amy Poehler írta, ezért szórakoztató és nagyon pozitív, ami semmiképp nem árt, ha az ember amúgy hajlamos a negatív, panaszkodó, gyarló nézőpontra. A gondolat, ami a legmélyebben megmaradt bennem (így van tagolva a könyv, vannak kiemelt idézetek) a “Good for her, not for me”, a barátaimmal sokszor mondogatjuk, amikor ítélkezés helyett jobbfej mederbe akarjuk terelni a gondolatainkat mások választásaival kapcsolatban. Tökéletes útközbeni olvasmány, nem igényel sok koncentrációt.

Lena Dunham: Not That Kind of Girl

Hasonlóan marketingelt az előzőhöz, de valójában nem ugyanaz a kategória. Ez intimebb, sötétebb, fárasztóbb. Ha amúgy nem érdekel a Girls és nem szereted Lena Dunhamet, akkor ne olvasd el. Én szeretem, és ha nem is értek egyet minden egyes megszólalásával (de mondjuk a sajátjaimmal és a barátaiméval se értek mindig egyet), akkor is hozzám beszél, hasonlóak vagyunk és érdekel mit akar mondani és mik történtek vele. Bár vannak benne komolyabb témák, mint a nemi erőszak és a mentális problémák, mégse nagyon megterhelő (nekem ez fontos szempont, a saját agyam elég lehúzó magától).

Jennifer Egan: Look at Me

Na ez végképp fárasztó, de megéri. Jennifer Egan – ha jól értelmezem – egy nagyon sztárolt amerikai írónő, egyelőre ezt az egy könyvét olvastam. A Look at Me főszereplője egy modell, akinek az élete kiválóan szemlélteti azt, hogy milyen lehet modellnek lenni. Van karrierje és szép lakása New Yorkban (tehát az amúgy modellkedéssel foglalkozó lányok és nők 90 százalékánál eleve sikeresebb), de mégse futott be eléggé ahhoz, hogy egész életében ebből élhessen, és alig van munkája 30 fölött. Úton  a városba, ahol felnőtt, egy autóbalesetben az egész arcát összetöri – innentől aztán jön minden, kisvárosi dráma, new yorki kokós partik, ballonkabátos magánnyomozó. A könyv több műfaj elemeit is használja, nagyon érdekes az összhatás, kicsit olyan mint egy szappanopera, egy valóságshow és egy detektívregény keverve, miközben mindent idézőjelbe tesz és távolságtartással forgat, az összes irányból jól megnézegetve.

Zadie Smith: White Teeth

Ez a könyv sem egyszerű olvasmány, főleg az elején, amíg két katona szerencsétlenkedéséről szól (sajnos én a férfiak a háborúban sztorikat nem tudom élvezni, még A 22-es csapdáját sem tudtam végigolvasni), de még soha nem voltam ilyen boldog, hogy nem adtam fel az elején, mert ez a könyv csodálatosan okos és komplex, és még az eleje is értelmet nyer, ha az egészet nézzük. Ennél élvezetesebben nem tudom hogyan lehetne olyan bonyolult jelenségeket ábrázolni, mint a bevándorlás és az asszimiláció, a vallási radikalizálódás és a terrorizmus okai, és a családi kapcsolatok dinamikája. Rohadtul nem véletlen, hogy Zadie Smith instant sztár lett, amikor megjelent ez a könyv, nem tudok elég jót mondani róla, mindenki, aki még nem tette azonnal olvassa el és essen örök szerelembe Smith-el.

Caitlin Moran: How to Build a Girl

Caitlin Moran is brit, tőle néhány éve olvastam a How to be a Womant, nagyon hangos és feminista, valamint vicces és okos. Szegény, sokgyerekes családban, segélyből élve nőtt fel és lett 17 évesen zenei újságíró, a tinédzserkora által inspirálva írta ezt a regényt. Az utolsó undorító részletig realista sztori arról, hogy milyen tinilánynak lenni, annak minden nyomorával. Olyasmi, mint az Adrian Mole, csak sokkal kevésbé modoros és béna, felnőtteknek jó nosztalgiázni, tiniknek meg jó azonosulni. Ha te nem vagy és/vagy voltál undorító, akkor lehet, hogy nem neked való, én nagyon sokat nevettem rajta.

Michael Cunningham: A Home at the End of the World

Ez a könyv gyönyörű. Tele van bonyolult érzelmekkel és tragédiával, összetett emberi kapcsolatokkal és életekkel. Sok szomorú része van, de mégis megnyugtató. A fejezetről-fejezetre változó mesélőkkel érzékeli az ember a folyamatosan változó dinamikát a három főszereplő között, miközben a történések sokat megmutatnak Amerikából általában és a 80as évekből konkrétan.

Doris Lessing: The Cleft

Ezt olvastam utoljára, és mivel mást még nem ismerek Lessingtől, és csak annyit tudok róla, hogy kapott irodalmi Nobel-díjat és hogy nem tartotta fontos értéknek a kedvességet, így kevés volt a támpontom azzal kapcsolatban, hogy mit is kéne gondolnom erről a könyvről. A sztori egészen csodálatos, egy alternatív teremtéstörténet, amire rátalálnak a római korban, két szálon fut. A könyv a nőkről és a férfiakról szól, arról, hogy hogyan lett az egy nemből kettő, és ez milyen konfliktusokhoz vezetett. Az egész egy hosszú mese, gúnyos és ironikus tanulságokkal, néhol meglepően nyers. Zavarba hozott azzal, hogy sok benne a sztereotipikus nők vs. férfiak sztori, de ezek szerintem direkt túlzóak. Én mindenesetre nagyon jól szórakoztam rajta, nem érdemes kihagyni egy 88 éves nő trollkodását.

Ha nem szeretsz vagy tudsz angolul olvasni, a könyvek egy része magyarul is elérhető: Eugenides, Dunham, Smith, Cunningham.